Sport sport

Több állami pénz lesz a sportban, felújítják a Puskás Stadiont

Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója szerint mintegy másfélszeresére nő jövőre a sportköltségvetés.

A Miniszterelnöki Sporttanácsadói Iroda közleménye szerint hamarosan megkezdődik a Puskás Ferenc Stadion és az olimpiai központok felújítása, de nagyobb figyelmet kapnak a létesítmények fejlesztései is.

Kiemelt cél az iskolások számára kialakítandó környezet, hogy a következő tanévtől be lehessen vezetni a mindennapos testnevelésórát.

A versenysportágak is több forrásból táplálkozhatnak majd a közlemény szerint, ugyanis a 2011-es év a londoni olimpiára történő felkészülés egyik fontos szakasza, az ötkarikás játékokon pedig a minél sikeresebb szereplés a lényeg. A szabaidősportra szánt források is megnövekednek majd.

Zajlik az Új Széchenyi Terv kidolgozása is, Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója azt szeretné elérni, hogy az uniós támogatásokból több jusson a sportra.

Balogh szerint a jelenlegi mintegy 16 milliárd forintos, sportcélokra fordított keret a több mint másfélszeresére nőhet.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.