Sport

Magyar győzelem az ultratriatlon-világbajnokságon

Szőnyi Ferenc nyerte meg vasárnap a Mexikóban rendezett viadalt, amelyen több mint 4500 km-t kellett teljesíteniük a résztvevőknek.

A versenyt Monterreyben tartották meg, ezt nevezik a legembertpróbálóbb ultratriatlon megmérettetésnek. Az indulókra 76 kilométer úszás, 3600 kilométer kerékpározás és 884 kilométer futás várt. Ez a táv megfelel annak, mint ha valaki hosszában átúszna egy Balaton nagyságú tavat, Észak-Norvégiából kerékpárral eljutna Budapestre, majd onnan elfutna Bukarestbe. Ez az olimpiai triatlonversenyek több mint 88-szorosa, az utolsó versenyszáma pedig a hagyományos maratoni futás hússzorosa.

Az erőpróbán hárman képviselték Magyarországot, Szőnyi mellett – aki tavaly tízszeres távon, világcsúccsal nyert – Vőneki Antal a tízszeres Ironman-távon negyedik lett, ezzel összetettben 140 ponttal ő lett az idei Világkupa-győztes. Rokob József hetedik lett a Deca Ironman tízszeres távján.

A résztvevők maguk osztották be, hogy mikor és mennyit alszanak.Végül a magyar triatlonos közel 20 nap, pontosabban 481 óra 51 perc alatt teljesítette a távot, és közép-európai idő szerint 17 óra 54 perckor a nemzeti színű lobogóval a kezében szakította át a célszalagot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik