Sport

Usain Bolt a Manchester Unitedben focizna

A háromszoros olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó jamaicai sprinter harmincéves kora után Angliába igazolna.

Korábban már nyilatkozott terveiről Bolt, most végre megismerhettük konkrét elképzeléseit is.

“Szívesen lennék profi labdarúgó. Az atletizálást harmincéves koromban befejezem, azután örömmel játszanék a Premier League-ben vagy akár valamelyik alsóbb osztályú angol klubban, csak hogy lássam, képes vagyok-e rá” – nyilatkozott a hétvégén a francia Canal+ csatorna Canal Football Club című műsorában, udvariasan hozzátéve, hogy esetleg francia csapat is szóba jöhetne. “Amióta futballozom, foglalkoztat, hogy tudnék-e igazán jó lenni. Nem is az érdekel igazán, hol játszom, hanem hogy hogyan.”

A 100 és 200 méter jamaicai specialistája távoli célállomásként a Manchester Unitedet jelölte meg.

“Megtiszteltetés lenne számomra Rooneyval és csapattársaival együtt játszani” – említette meg, majd kitért arra, hogy leginkább a középpályán tudná elképzelni magát, mert “jól lát a pályán”, vagy valahol elöl, esetleg szélsőként a gyorsasága miatt.

Nem volt rest Messihez hasonlítani magát: “Egyébként magasabb vagyok, mint Messi és gyorsabban is futok nála…” – tette hozzá sejtelmesen a kilátásait illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik