Sport

NHL: ismét kikapott az Islanders

A New York Islanders hosszabbítás után kapott ki az Atlanta Thrasherstől, így már 13 mérkőzés óta nyeretlen az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL).

Az Islanders az Atlanta Thrashers is fejet hajtott, ezzel zsinórban a 13. vereségét szenvedte el. A New York-i csapat történelmi mélyponton van, utoljára húsz esztendeje bénázott a mostanihoz hasonló módon: 1990. február 13. és március 15. között 14 mérkőzésen át maradt nyeretlen.

“Több lehetőségünk volt arra, hogy kicsikarjuk a győzelmet” – panaszkodott New York-i részről Matt Moulson, aki maga részéről négyszer próbálkozott meg a gólszerzéssel, eredmény nélkül.

Az Islanders Michael Grabner révén vezetett, de a helyi csapat Dustin Byfuglien főszereplésével fordított. A lábát fájlaló védő előbb az egyenlítéshez asszisztált, majd a ráadásban ő szerezte a győztes gólt. Elsősorban neki köszönhetően az Atlanta sorozatban másodszor nyert.

A Vancouver Canucksot eltángáló Phoenix Coyotes ugyancsak jó formában van, immár hat győzelemnél jár zsinórban, ellenben Anaheim Ducksszal lefelé száguld a hullámvasút: a csapat megszakítás nélkül ötödik vereségét szenvedte el, ezúttal Edmonton Oilerstól kapott ki.

A Detroit Red Wings az Atlandtához hasonlóan a ráadásban nyert: 3,2 másodperccel a vége előtt egyenlített, majd a hirtelen halálban a győzelmet is megszerezte a Calgary Flames ellen.

NHL, alapszakasz, 44. játéknap:
Atlanta Thrashers-New York Islanders 2-1, h.u.
Detroit Red Wings-Calgary Flames 5-4, h.u.
Anaheim Ducks-Edmonton Oilers 2-4
Vancouver Canucks-Phoenix Coyotes 2-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik