Sport

Új állásfoglalások az EU sporttanácsának ülésén

Az Európai Unió oktatási, ifjúsági, kulturális és sporttanácsa ülésezett Brüsszelben.

Az Európai Unió oktatási, ifjúsági, kulturális és sporttanácsának ülésén az uniós strukturált párbeszédről, a sport közösségépítő hatásának elemzéséről, illetve az EU-nak a nemzetközi doppingellenes harcban betöltött szerepéről fogadtak el dokumentumot.

A kétnapos tanácskozáson Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára a legjobb megoldások, gyakorlatok megismerését és alkalmazását sürgette – az államtitkárság pénteki közleménye szerint.

A strukturált párbeszédről készült állásfoglalás szerint a sportban működő szervezetek rendkívül nagy száma és sokfélesége miatt rögzítik a szervezetek vezetői szintű párbeszédének szabályait és kereteit.

A sport közösségépítő hatását elemző anyag kiemeli, hogy a sport kiváló eszköz a hátrányos helyzetű csoportok integrálásához. Czene Attila a téma tárgyalásánál hangsúlyozta, hogy Magyarországon a 2007-ben elfogadott Nemzeti Sportstratégia külön foglalkozik a hátrányos helyzetű csoportokkal, s az arra épülő cselekvési tervek konkrét iránymutatást adnak az ilyen közösségek támogatására.

A doppingellenes küzdelemmel kapcsolatos állásfoglalás fő célja, hogy az európai kormányok egységes álláspont birtokában szavazzanak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) döntéshozó testületében.

A sport területén jelenleg az Európai Bizottság közleményére várnak a tagállamok, mely a majdani uniós sport keretprogram tervezési folyamatának elindulásához nélkülözhetetlen. A közleményhez kapcsolódó egyeztetések levezetése a soros magyar elnökségnek is kiemelt feladata lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik