Sport

Talma eredményesebb évre számít

A következő szezonban is az élmezőnyhöz akar tartozni, sőt, az idei hatodik helyéhez képest előre lépne Talmácsi Gábor.

A 29 éves magyar motoros többek között erről is beszélt a Digi Sport Reggeli start című pénteki műsorában.

“Nagyon jó helyre kerültem, ahol olyanok a lehetőségeim, amiktől eredményesebb lehetek a következő szezonban – mondta Talmácsi, aki 2007-ben világbajnok volt a 125 kcm-esek között, míg az idén a Moto2-ben a hatodik lett a Speed Up csapattal. – Egy fiatalos, lendületes csapatról van szó, amely ebben a szezonban még nem volt elég ütőképes, ám most a számos vázgyártó cég közül a Sutert választotta, ami szerintem a legjobb.”

Talmácsi hozzátette: januártól két hónapon keresztül Barcelonában készül majd: “Minél többet szeretnék majd motorozni, ugyanis minél több kilométer van bennem, annál jobb leszek. Az előző idényem nagyon nehéz volt, ennek ellenére szerintem szép az a hatodik hely, ugyanakkor figyelembe véve a jelenlegi lehetőségeimet, ennél jobb eredményt szeretnék elérni jövőre.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik