Sport

NBA: lendületben a San Antonio

A San Antonio Spurs 103-94-re verte a vendég Chicago Bulls csapatát, ezzel zsinórban nyolcadik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A San Antonio Spurs 9-1-re javította az szezonbeli mérlegét, egyben zsinórban nyolcadik győzelmét aratta azzal, hogy Chicago Bullst is elpáholta. A texasi csapatot az a Tony Parker vezette győzelemre, akinek a felesége, az ismert színésznő, Eva Longoria néhány órával korábban közölte, hogy “kibékíthetetlen ellentétek” miatt beadta a válókeresetet.

A 28 éves francia játékos teljesítményén nem tűnt fel, hogy magánéletbeli gondjai vannak, hiszen kiválóan kosarazott, 21 pontja mellett 7 asszisztot is kiosztott a “bikák” elleni meccsen.

A Dallas Maverickset szoros meccsen legyőző New Orleans Hornets mérlege ugyancsak 9-1, míg a Los Angeles Lakers két vereség mellett immáron a 10. győzelmét aratta, csütörtökre virradóra a Detroit Pistonst győzte le vendégként úgy, hogy olimpiai bajnok sztárja, a Kobe Bryant a negyedben már nem játszott – igaz, 33 ponttal így is a csapata legjobbja volt.

A nyugati menők mellett a keleti “nagyok” is kitettek magukért: a Miami Heat 27, a Boston Celtics 31 pontos győzelmet aratott a Phoenix Suns, illetve a Washington Wizards ellen.

NBA, alapszakasz, 22. játéknap:
Miami Heat-Phoenix Suns 123-96
Philadelphia 76ers-Toronto Raptors 86-94
Boston Celtics-Washington Wizards 114-83
Detroit Pistons-Los Angeles Lakers 90-103
Minnesota Timberwolves-Los Angeles Clippers 113–111
New Orleans Hornets-Dallas Mavericks 99–97
Oklahoma City Thunder-Houston Rockets 116-99
Utah Jazz-New Jersey Nets 98-88
San Antonio Spurs-Chicago Bulls 103-94
Sacramento Kings-New York Knicks 106-113

Ajánlott videó

Olvasói sztorik