Sport

NBA: újra nyert a Lakers

A Milwaukee Buckst már legyőzte a címvédő Los Angeles Lakers, ezzel lezárta kétmeccses nyeretlenségi sorozatát az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NBA).

A nyolc győzelemmel startoló Lakers a Denver Nuggets és a Phoenix Suns ellen is vesztesen kullogott le a parkettről, szerdára virradóra ugyanakkor Milwaukee Bucks csapatát már legyőzte.

A kaliforniai csapat kezdő ötöséből négyen is kétszámjegyű pontot termeltek, akárcsak a cserepadról beszállt Shannon Brown, aki 21 pontjából 16-ot az utolsó negyedben szerzett.

A legeredményesebb Lakers-kosaras nem meglepő módon Kobe Bryant volt 31 pontjával, míg Pau Gasol dupla-duplával, 18 ponttal és 10 lepattanóval zárt. A mérkőzés után mégis leginkább Brown vállát veregették meg a társak. A 24 esztendős játékos célja, hogy kiérdemelje a legjobb hatodik embernek járó díjat (NBA’s Sixth Man of the Year), ha már nem tud bekerülni a kezdőbe.

Persze ehhez állandósítania kellene a keddre virradóra látott, valóban pazar formáját.
“Jobban dob, mint tavaly, folyamatosan fejlődik, hasznára van a csapatnak” – dicsért Bryant.

“Az a munkám, a hogy a padról beszállva lendületet adjak a csapatnak, ott segítsek, ahol a leginkább szükséges, ez most a pontszerzés, valamint a hatékony védekezés volt” – jegyezte meg a Chicago Bullsban és a Charlotte Bobcatsban is megfordult Shannon Brown.

NBA, alapszakasz, 21. játéknap:
Milwaukee Bucks-Los Angeles Lakers 107-118
Indiana Pacers-Atlanta Hawks 92-102
Houston Rockets-Chicago Bulls 92-95
Denver Nuggets-New York Knicks 120-118
Washington Wizards-Toronto Raptors 109-94
Cleveland Cavaliers-Philadelphia 76ers 101-93
Memphis Grizzlies-Portland Trail Blazers 99-100

Ajánlott videó

Olvasói sztorik