Sport

Brady ismét kibabrált a Pittsburgh-gel

A New England Patriots legyőzte a Steelerst a két csapat hétfő hajnali rangadóján az NFL-ben.

A bostoni csapat 39-26-ra nyert az iparváros együttese ellen úgy, hogy Tom Brady összesen 350 yardot passzolt össze, melyben volt három touch down átadás is, míg egyetlen egyszer sem adta el a labdát, 43 kísérletből 30-szor juttatta a kívánt helyre a játékszert. Egy ízben maga futott be a célterületre hat pontot érően.

Tom Brady ezzel pályafutása során már hatodik meccsét nyerte meg a Pittsburgh Steelers ellen – hét kísérletből. A szinte bevehetetlen Heinz Fielden ötödszörre járt az irányító, négyszer győztesen hagyta el a stadiont.

Meskó Zoltán végezte el ezúttal is a pontrúgásokat a New Englandben, öt kísérlete átlagban 31.8 yardra szállt.

Clevelandben és San Franciscóban is hosszabbításra kényszerültek a csapatok, a Browns végül elvérzett a New York Jets ellenében, a 49ers ugyanakkor Nedney mezőnygóljával otthon tartotta a győzelmet a St. Louis Rams ellen.

A Jacksonville Jaguars döntetlenre állt hazai pályán a Houston Texans ellen mindössze három másodperccel a vége előtt, ugyanakkor egy nem mindennapi TD-vel nyerni tudott 31-24-re: az egyik védő, Glover Quin ütötte Thomas kezébe a labdát, aki így a gólterületre sétált vele, bebiztosítva a győzelmet.

2:29-től látható a sorsdöntő akció:

Az Indianapolis Colts azt is elbírta a Cincinnati Bengals ellen, hogy Payton Manning nem adott egy TD-passzt sem.

Kilenc meccset kellett arra várni, hogy ne legyen több nyeretlen csapat az idei szezonban, a Buffalo Bills nagy csatában győzte a Detroit Lionst.

Eredmények:
Buffalo Bills – Detroit Lions 14-12
Chicago Bears – Minnesota Vikings 27-13
Cleveland Browns – New York Jets 20-26 – hosszabbításban
Indianapolis Colts – Cincinnati Bengals 23-17
Jacksonville Jaguars – Houston Texans 31-24
Miami Dolphins – Tennessee Titans 29-17
Tampa Bay Buccaneers – Carolina Panthers 31-16
Denver Broncos – Kansas City Chiefs 49-29
Arizona Cardinals – Seattle Seahawks 18-36
New York Giants – Dallas Cowboys 20-33
San Francisco 49ers – St. Louis Rams 23-20 – hosszabbításban
Pittsburgh Steelers – New England Patriots 26-39

Ajánlott videó

Olvasói sztorik