Sport

Kemény hétvége előtt a női kézilabdázók

A Győr a továbbjutásért, a Debrecen az "életben maradásért" játszik a női kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, utolsó előtti fordulójában.

A BL-ben a Győr eddig egyszer kapott ki, éppen soron következő ellenfelétől, a Zvenyigorodtól. Október 10-én, Oroszországban a Zvezda 31-28-ra diadalmaskodott. Ha most Görbicz Anitáék visszavágnak, akkor már biztos középdöntősök, vagyis bejutnak a legjobb nyolc közé, és a továbbiakban csak az lesz a kérdés, hogy az első vagy a második helyen lépnek tovább.

A Debrecennek ezzel szemben csak egy sikere van, pont azt a Hypo NÖ-t verte október 9-én 22-21-re, amelynek otthonában szombaton este szerepel. Vereség esetén a hajdúságiak biztos búcsúzók, és még a KEK-nyolcaddöntős folytatást jelentő harmadik helyről is lemondhatnak. Pontszerzés esetén marad reményük a KEK-re, egy bravúrgyőzelem pedig életben tartaná a BL-középdöntős álmokat is.

A női EHF Kupában a korábban BL-szintű spanyol Elda Prestigio jutott a Syma-Vácnak. Pénteken és szombaton a Duna-parti városban lesz a párharc, de így is komoly fegyvertény lenne Németh András együttesétől, ha bejutna a nyolcaddöntőbe.

A női KEK-ben az FTC-nek elvileg nem jelenthet gondot szlovák riválisa, de amint Elek Gábor vezetőedző megjegyezte: jobb félni, mint megijedni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik