Sport

Csalódást keltő eredmény a tőrözőktől

Mohamed Aidáék már a nyolcaddöntőben vereséget szenvedtek a lengyelektől, veszélyben az olimpiai szereplés is.

A Knapek Edina, Varga Gabriella (a képen), Mohamed Aida, Kreiss Fanny összeállítású együttes számára az olimpiai kvalifikációs esélyek javítása szempontjából is fontos lett volna a győzelem a párizsi világbajnokságon, de ez nem sikerült. Legjobb esetben is csak a 9. helyre futhatnak be a mieink, de csak akkor, ha zsinórban mindhárom meccsüket megnyerik.

“Nagyon mérges vagyok – mondta a vereség után Solti Antal megbízott szövetségi kapitány. – Azt hittük, hogy ezt a meccset, ha nagyon nehezen is, de sikerül hozni. Varga Gabi bizalmat kapott, mert ugyan egyéniben megverte őt Kreiss Fanny, de nagy volt benne a bizonyítási vágy, és úgy tűnt, hasznára lehet a csapatnak. Az, hogy kikapott az első asszójában Gruchalától, a világ egyik legjobbjától, még bele is fért, de a következőt már nyernie kellett volna.

Mohamed Aida is mínuszban állt az első két asszója után, valahogy megtört a lendülete az egyéniben mutatotthoz képest. Ugyanakkor ki kell emelni Knapek Edinát, aki nagyon szépen vívott. Kár, hogy egyedül volt, ha legalább kétemberes a csapat, nyerhettünk volna” – szólt a kapitányi értékelés.

Eredmény – a 16 között:

Lengyelország-Magyarország 34-26

Ajánlott videó

Olvasói sztorik