Sport

NFL: izgalmas végjátékban nyert a Pittsburgh

Izgalmas hajrát követően a Pittsburgh Steelers idegenben győzte le a Cincinnati Bengalst a profi amerikaifutball-liga (NFL) hétfő esti mérkőzésén.

Simának indult a NFL hétfő esti rangadója, hiszen a Pittsburgh az első negyed végén 10-0-ra, a nagy szünetben pedig már 20-7-re vezetett a csoportrivális Cincinnati Bengals vendégeként, és a negyedik elején egy trükkös játék, az elkapó Antwaan Randle El touchdownt eredményező passza után már úgy tűnt, minden eldőlt, hiszen a Steelers előnye ekkor már 20 pontos volt.

A Cincinnati azonban – stílszerűen – tigrisként küzdött, s alig négy perc alatt két TD-vel szorossá tette az állást, ráadásul ezután kimaradt a pittsburghi Jeff Reed 46 yardos mezőnygól-kísérlete.

A Cincinnatinak a végén meg volt a lehetősége a fordításra, 12 yardra volt a végzónától, ekkor az eredmény szempontjából értéktelen mezőnygól helyett a negyedik kísérletnél megpróbált előre haladni, ugyanakkor a meccsen 248 passzolt yardig és két touchdown-átadásig jutó Carson Palmer nem tudta társhoz továbbítani a labdát – ezzel pedig pont került az összecsapás végére.

A Pittsburgh 27-21-re nyert, így két vereség mellett a hatodik győzelmét aratta; az irányítója, Ben Roethlisberger 163 yarddal és egy TD-passzal, illetve kollégájához, Palmerhez hasonlóan egy eladott labdával zárt. A Cinncinati mérlege kevésbé fényes, nyolc meccs után 2-6-tal áll a csapat.

NFL, hétfő esti rangadó (Monday Night Football):
Cincinnati Bengals-Pittsburgh Steelers 21-27

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik