Sport

Janics a hónap versenyzője

Bár a versenyszezonnak már vége, Janics Natasát választotta november hónap legjobb női sportolójának a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) honlapja.

A méltatás kiemeli, hogy a Démász-Szeged háromszoros olimpiai bajnok kajakosa egyesben, párosban és négyesben is emlékezeteset nyújtott 2010-ben, s az, hogy 2002 óta a világbajnokságokon és az ötkarikás játékokon minden évben legalább egy aranyérmet szerzett, a sportág egyik sikertörténetévé tette az övét.

A honlap felidézi Janics pályafutását, emlékeztetve, hogy 1982. június 24-én született az egykori Jugoszláviában, és a 2000-es sydneyi olimpián még volt hazája színeiben versenyzett. Röviddel a játékok után költözött Magyarországra, ahol 2004-ben kapta meg az állampolgárságot. A szerző szerint karrierje ekkor “váltott sebességet”, hiszen néhány hónappal később egyesben és Kovács Katalinnal párosban is diadalmaskodott az athéni játékokon, majd duójuk négy esztendővel később, Pekingben megvédte címét 500 m-en, a négyessel pedig ezüstérmesek lettek. Összesen 18-szoros világ- és 15-szörös Európa-bajnok.

A cikk szerint Janics sikerének titka, hogy a különböző számokban és távokon egyaránt megállja a helyét, versenyprogramja szinte minden évben más, de ahogy kiemeli: egy dolog változatlan, mégpedig a csapattárs, Kovács Katalin személye.

Az ICF úgy véli, hogy az idei év kiemelkedő volt Janics számára: az augusztusi, poznani vb-ről három arannyal (K-1 és K-2 200 m, K-4 500 m) térhetett haza, a májusi, szegedi Világkupa-versenyen nyújtott teljesítményével pedig a Vk-rangsor élére került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik