Sport

Fantasztikus soproni győzelem az Euroligában

Székely Norbert csapata leiskolázta a spanyol Rivas Ecopolis együttesét, így két forduló után veretlen. A Pécs kikapott.

Parádésan kezdett a magyar csapat a spanyol sztárok ellen. A mérkőzésre ingyenesen mehettek be a soproni drukkerek, így érthetően kiváló hangulatban zajlott a találkozó.

A tavalyi szezonban 70-63-ra győzött a spanyol gárda a soproni MKB Arénában, ehhez képest a szerdai összecsapás teljesen más koreográfia mellett zajlott.

Különösen az amerikai klasszis, Angel McCoughtry és Tamane játszott remekül, a Sopron így vezethetett 8-2-re, majd a második negyedben 32-12-re is.

Tamane a lepattanók szerzésében és a labdalopásokban is jeleskedett, de jól játszott Honti, Holt és Krivacsevics is. A félidőben 42-22-re vezetett az MKB-Euroleasing.

A második félidő rosszul kezdődött, hisz Valdemoro jóvoltából hirtelen 6 pontot kaptak a sárga-zöldek. A lányok azonban összeszedték magukat, és a negyed végére már 23 pontos előnnyel fordulhattak az utolsó játékrészre. 57-34-re vezettek Honti Katáék.

Sorrendben kilenc soproni ponttal indult a negyedik negyed, teljesen szétesett a spanyol együttes, miközben a mieink remekül védekeztek (66-34). A Rivas játékosai még büntetőből sem tudtak jól célozni, így az “érik a kiütés” megállapítás cseppet sem volt túlzó a meccs utolsó negyedének felénél. A végén már beálltak a fiatalok is (Szabó Fanni és Licskai Zsófia), hogy szokják az Euroliga ritmusát.

Az első fordulóban 82-67-re nyert a Sopron Gdyniában, most pedig hazai pályán aratott több, mint biztató győzelmet.

Női kosárlabda Euroliga, 2. forduló:

MKB Euroleasing Sopron – Rivas Ecopolis 82-52

A másik magyar együttes egy végletekig kiélezett meccsen 70-68-ra kapott ki a lengyel Wisla Krakow otthonában. Iványi Dalma hiába dobott 15 pontot, szedett le 9 lepattanót és adott 5 gólpasszt, 2,6 másodperccel a vége előtt egy bedobás után kiejtette a labdát a kezéből egy szorongatott szituációban, így a Pécsnek nem volt már esélye a pontszerzésre.

Wisla Krakow – Pécs 2010 70-68

Ajánlott videó

Olvasói sztorik