Sport

Ép testben ép lélek

Életprogramként beszélt az "ép testben ép lélek" eszméjéről Schmitt Pál köztársasági elnök egy szerdai győri rendezvényen.

“Az egészséges testből önbizalom árad”, a kisportolt testből tartás, higiénia sugárzik, de a sport arra is megtanít, hogy alázattal legyünk egymás iránt, vagy tartsuk tiszteletben a szabályokat – sorolta.

Szavai szerint “a magyar gyerekek hatvan százaléka nem csinál semmit”, testedzés helyett internetezik vagy játszik a számítógépen, csak töredékük választja a néptáncot, a természetjárást vagy sportol hetente legalább kétszer.

Hozzátette: ezen a tendencián változtatni kell, ebben pedig fontos szerep hárul az élsportolókra, akik példát mutatnak, de a család, az iskola, az önkormányzat és a kormány számára is feladatot jelent ez a váltás.

“Az kellene, hogy a magyar gyerekek érezzék a sport örömét, az legyen számukra öröm egyik forrása” – fogalmazott, fontosnak nevezve a magyar nyelv védelmét, valamint azt, hogy a felnövekvő nemzedékekben legyen elegendő kiművelt emberfő.

Mindezekben az idősebbeknek is van feladata, már csak azért is, mert “kell egy végső ellenőrzés” a fiatalok felett – vélekedett a Nyitott Nemzedék Nyugdíjasok Győri Szabadegyetemének rendezvényén Schmitt Pál.

Hangsúlyozta, tudásalapú társadalmat kell teremtenünk, aminek alapja a minőségi iskola. Schmitt Pál kijelentette: semmi sem tarthatja vissza a magyar nemzetet, hogy lélekben ismét egyesüljön, annyi év után.

Borkai Zsolt, a város polgármestere, parlamenti képviselő az eseményen arról beszélt: a sportolás számtalan olyan pozitívumot hozott számára, amelyeket később “a civil életben” hasznosított. “Mindig céljaim voltam, és ezt a sportból hoztam” – jelentette ki.

(FOTÓ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik