Sport

Kotsis Attiláné a Hírességek Csarnokában

A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elnöke, a kínai Vej Csi-csung (Wei Jizhong) jelenlétében szombaton beiktatták Kotsis Attilánét a sportági Hírességek Csarnokába.

A 82 esztendős szakember szerdán repült el az egyesült államokbeli Holyoke-ba, és az ünnepség után nem utazik rögtön haza, ugyanis két egyetemen is bemutatóedzést tart – magyar olimpiai melegítőbe öltözve.

A hunvolley.blog.hu internetes oldal tudomása szerint a szervezők valami különlegességet kértek tőle, ő pedig elutazása előtt elmondta: hajdani sikercsapatánál alkalmazott figurákkal kedveskedik.

Magyarországról korábban Holvay Endrét választották be a röplabdás Hall of Fame-be, amelynek 17 országból összesen 100 tagja van.

Kotsis Attiláné beválasztásának indoklásában szerepel, hogy ő volt a világon a női röplabda-edzősködés úttörője. Az első női edző, aki több olimpiára vezette ki, majd ott irányította válogatottját, és az egyetlen női edző, aki ezt háromszor (1972 München, 1976 Montreal, 1980 Moszkva) is megtette. Rajta kívül olimpián a mai napig csak egy női edző irányított csapatot: a kínai Jenny Lang Ping (szintén tagja a Hírességek Csarnokának) 1996-ban, Atlantában a kínai, 2008-ban, Pekingben pedig az amerikai együttest vezette.

A helyszín nem véletlen. Holyoke ugyanis a sportág bölcsője, William G. Morgan ott “találta ki” amolyan szabadidősportnak a röplabda elődjét (mintonette), amely nagyban eltér a mai változattól. A Fiatalok Keresztény Szövetsége (YMCA) holyoke-i egyetemének egykori testnevelési igazgatóját választották be először a Hall of Fame-be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik