Sport

Kovács marad a helyén

A román Oltchim Valcea együttesének trénere kapcsán felmerült az elbocsátás, a klubelnök azonban cáfol.

A kezi.hu román lapértesülésekre hivatkozva számolt be arról, hogy az Valcea a dán Randers otthonában elszenvedett 27-23-as veresége után a helyi újságok „sérült atmoszféráról” kezdtek cikkezni, megpendítve, hogy ez könnyen Kovács Péter állásába kerülhet.

A második fordulóban már 28-19-re nyert a csapat a francia Toulon ellenében, ugyanakkor a kétkedők nem csitultak, többen továbbra is azt szajkózták, hogy amennyiben a Larvik ellen botlik az együttes, a magyar szakember veheti a kalapját.

A prosport.ro megkérdezte a kialakult helyzetről Ioan Gavrilescut, a klub elnökét, aki elmondta, nem fogják csak úgy cserélgetni az edzőket és kerek-perec kijelentette, Kovács nem megy sehová, azért meg kikapott a csapat, nem változtat a vezetőség novemberben.

Erre engednek következtetni a tréner menedzserének szavai is, aki elárulta, a román sajtó csak azt a tendenciát követi, hogy egy vereség után máris temeti, míg egy győzelem után az egekbe emeli az edzőt. Hozzátette, Kovács korrekt kapcsolatban áll a vezetőkkel, így nincsen „Kovács-ügy” Romániában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik