Sport

Muster 43 évesen újból ATP-tornán indul

Tizenkét esztendővel utolsó fellépése után ismét éles versenyen áll rajthoz az osztrák Thomas Muster.

A veterán játékos a szervezőktől kapott úgynevezett szabadkártyával indulhat a hétfőn rajtoló bécsi versenyen, amelyen 650 ezer dollárt osztanak szét a résztvevők között.

Muster aktívan versenyez, és ebben az évben például hat, kevésbé rangos tornán is szerepelt már. A bécsi ATP-eseményen ugyancsak szerencsét próbált már korábban, ám nyernie egyszer sem sikerült, jóllehet a döntőbe három alkalommal is eljutott: 1988-ban, 1993-ban és 1995-ben. Utoljára 1998-ban indult az osztrák főváros jeles sportági vetélkedőjén, akkor a nyolcaddöntőben veszített a brit Gerg Rusedskivel szemben.

Az osztrák teniszező pályafutása alatt 44 ATP-tornán diadalmaskodott, köztük egy Grand Slam-tornán is, 1995-ben, a párizsi Roland Garroson. A világranglista élén hat hétig állt 1996 elején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik