Sport

Magyar győzelmek a spanyol kardválogatón

San Sebastiánban értékes helyezéseket és eredményeket értek el a magyar kardozók. A férfiaknál Szilágyi Áron, a nőknél pedig Nagy Orsolya győzött.

Nébald György, a fegyvernem hazai szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére elmondta, mindkét nemben nagy mezőny volt, száz körüli vívó lépett pástra San Sebastiánban, a spanyolok mellett tíz magyar – Szilágyi Áron, Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs és Iliász Nikolász, valamint Nagy Orsolya, Várhelyi Anna, Pető Réka, Benkó Réka és Garam Nóra – indult. A férfiaknál a döntőben Szilágyi Jaime Martít verte, a nőknél, Nagy Várhelyit győzte le.

“Szerdán érkeztünk meg Spanyolországba, sokat edzettünk Madridban, aztán átutaztunk az onnan 450 km-re lévő San Sebastiánba, ahol egy jó versenyen vettünk részt. A helyiek mindent fizettek, csak a repülőjegyet kellett nekünk állnunk, azaz költségkímélő volt a túra, amely, azt hiszem, hasznos volt abból a szempontból is, hogy megszakította a hosszú világbajnoki felkészülés monotóniáját” – fogalmazott már itthonról a kapitány.

A kardozók Telkiben és Tatán edzettek, aztán pár napos, vívás nélküli aktív pihenő következett a számukra Tapolcán, majd jött a spanyolországi edzőtáborozás, és most két hétig megint Tatán készülnek a november 4-én kezdődő párizsi világbajnokságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik