Sport

Perlik a teniszszövetséget

A Hatvani Tenisz Club szerint szabálytalan volt a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) március 27-i elnökválasztó közgyűlése.

Ruttner György ügyvéd pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Hatvani Tenisz Club Sportegyesület mint a pert kezdeményező felperes – az MTSZ tagja – állítja: a közgyűlésen a szavazások szabálytalanul és az alapszabállyal ellentétesen történtek, a határozatok meghozatalában arra illetéktelen személyek vettek részt, így azok megsemmisítését kéri a bíróságtól. A per kimenetele érintheti a jelenlegi elnök, Nagy Tünde tisztségét.

“A hatvaniak felkértek jogi képviselőnek, miután a jegyzőkönyv alapján bizonyítható, hogy legalább egy olyan személy is leadta a szavazatát, aki nem volt küldött” – mondta az MTI-nek Ruttner György.

A márciusi közgyűlésen Nagy Tünde 78-64-re nyerte a szavazást a posztot korábban 11 évig (1996 és 2007 között) betöltő Berényi Jánossal szemben. A civilben a Turizmus Kft.-nél dolgozó, 36 éves, volt korosztályos bajnok Nagy Tünde ezzel meghatározó olimpiai sportágban az első női szövetségi elnök lett Magyarországon.

Az ügyben a Fővárosi Bíróság hétfőn tart tárgyalást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik