Sport

Kozmann és Vajda is fut a Bécs-Budapest maratonon

A sztárokat is a soraiban tudó négynapos maratoni verseny egyben adománygyűjtő megmozdulás is lesz.

A Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton három országon és 44 településen halad majd át október 19. és 23. között. A szervezők szándéka szerint a futóverseny egyben adománygyűjtő megmozdulás is lesz a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak javára.

Az idei versenyhez a budapesti befutó szakaszon a Jászai Mari tértől csatlakozó futás indul az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve. A futás nevezési díja képletesen 1956 forint lesz. Az így összegyűlt pénzt a kormány, amely idén először csatlakozott a Szupermaraton szervezéséhez, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések lakóinak ajánlja fel.

A versenyen elindul majd Horváth Csaba, Kozmann György (Kolonics györgy egykori versenyzőtársai), Csabai Edvin és Vajda Attila is.

„Legyen az kenu vagy futás, ha verseny, akkor küzdeni kell”- mondják az olimpikonok, azonban ez a futó verseny más lesz, mint az előzőek. Ez alkalommal nem versenyzésről van szó, hanem az összefogásról, hiszen közéleti személyiségek, gyerekek, kerekes – székesek is rajthoz állnak, mégpedig azért, hogy segítsenek a környezeti katasztrófa áldozatain. Csabai Edvin tizenhétszeres maratoni – kenuvilágbajnok bízik abban, hogy a lehető legtöbben versenyeznek majd: „nekünk sportolóknak télen a futás kitűnő kiegészítő edzés, idén is szeretnénk teljesíteni a távot, igyekszünk helyt állni és ezzel együtt segíteni”.

A XXI. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratonhoz a Kolonics Emlékfutam idén is kapcsolódik, ennek keretében a 21 kilométeres félmaratoni távot a „szupermaratonos kenus különítmény” mellett Storcz Botond, Kammerer Zoltán, Marosi Ádám, Vereckei Ákos is teljesíti. Az emlékfutáshoz a 21 kilométeres táv elején, de akár a 3 kilométeres végső befutó szakaszon is lehet csatlakozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik