Sport

Vlagyimir Klicsko ismeretlennel küzd decemberben

Mindhárom profi bokszvilágbajnoki övét kockára teszi december 11-i címmeccsén Vlagyimir Klicsko, aki azonban biztosra mehet: ellenfele tudniillik a gyakorlatilag ismeretlen Dereck Chisora lesz.

A 34 éves, nehézsúlyú ukrán ökölvívó maga jelentette be kedden, hogy a németországi Mannheimben sorra kerülő összecsapásnak egyformán tétje a három nagy világszervezetnél – az IBF-nél, az IBO-nál és a WBO-nál – őrzött elsősége.

“Tudtam, hogy a rangsorban jó helyen állok, de így is alaposan meglepődtem, hogy megkaptam az esélyt Klicsko ellen” – reagált a bejelentésre a zimbabwei születésű, 26 esztendős brit nemzetközösségi bajnok.

Az ukrán világbajnok mindenesetre nem becsüli alá riválisát:

“Chisora fiatal, gyors és nagy ütőerejű bokszoló. Az edzőm, Emanuel Steward külön felhívta a figyelmemet kvalitásaira, és emlékeztetett rá, hogy járt 1978-ban a nagy Muhammad Ali az akkor 24 éves Leon Spinksszel. Törekedni fogok rá, hogy én semmi esélyt ne adjak Chisorának.”

Az ifjabbik Klicsko fivér – akinek bátyja, Vitalij szintén nehézsúlyú világbajnok – 58 profi mérkőzéséből 55-öt megnyert, s 3 veresége van, míg Chisora mérlege még hibátlan: eddigi 14 meccsét mind megnyerte, 9-et kiütéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik