Sport

Gyászol a magyar kézilabda

Október elején, 76 éves korában elhunyt Madarász István, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tiszteletbeli elnöke, egykori főtitkára.

Madarász István 1957-től 1962-ig, majd 1974 és 1992 között tevékenykedett az MKSZ főtitkáraként. A sportág igazi szaktekintélyeként 1964-től 28 éven át tagja volt a nemzetközi szövetség (IHF) végrehajtó bizottságának, 1972-től pedig húsz éven át az IHF orvosi és tudományos bizottságának elnöki pozícióját is betöltötte. 1992-től az IHF tiszteletbeli tagja, 1993-tól a Magyar Kézilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke volt.

A handballnet.hu beszámolója szerint sportvezetői tevékenysége alatt Madarász István szinte valamennyi hazai, a kézilabdázás technikáját és taktikáját feldolgozó szakirodalom szerzője vagy társszerzője volt. Munkái közül kiemelkedik a kézilabdázás szabályainak magyar nyelvre fordítása és hazai alkalmazása. Nemzetközi minősítésű játékvezetőként írta meg a Kézilabdázás játékvezetésének elmélete és gyakorlata című könyvet. Sportvezetői tapasztalatait A sportági szakszövetségek vezetése és munkamódszerei című kötetben tette közzé. Ezen irodalmi tevékenységéért Arany Gerely-díjban részesült.

Madarász Istvánt a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik