Sport

Sorsoltak a női kosárlabda-Eb pótselejtezőjére

A könnyebb ellenfelek jutottak a magyar válogatott számára a jövő évi Európa-bajnoki részvételért kiírt pótselejtezőben. Megpályázzuk a rendezést.

Székely Norbert együttese a bolgárokkal, az ukránokkal, a hollandokkal és a finnekkel találkozik jövő júniusban, a másik ötösben Szerbia, Olaszország, Belgium, Németország és Románia küzd majd.

“Úgy vélem, számunkra szerencsésen alakult a csoportbeosztás, mivel elkerültük az olaszokat, a szerbeket és a belgákat is – mondta pénteken az MTI-nek a müncheni sorsolásról Bodrogváry Iván, az európai szövetség versenybizottságának tagja és a női bizottság elnöke. – A tíz csapatból heten jelentkeztek rendezőnek, köztük mi is jeleztük, hogy lebonyolítanánk a csoportunk meccseit, ez ügyben december 5-én várható döntés. Javaslatomra eldőlt az is, hogy a két csoportgyőztes nem az Eb lengyelországi helyszínén dönt az utolsó kiadó helyről, hanem két mérkőzésen, oda-vissza vágó rendszerben.”

A hazai szövetség női tagozatának elnöke a női Euroliga kapcsán hozzátette, hogy négy hatos helyett három nyolcas csoportba osztják be a klubokat – köztük a Pécs 2010-et és az MKB-Euroleasing Sopront -, továbbá az idény végén négyes helyett nyolcas döntő lesz, melynek házigazdája 400 ezer eurót köteles letenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik