Sport

Nehezen nyert a Loki Dunaújvárosban

A hazaiak "retrócsapata" minden ellenfelére veszélyes, és a bajnoki ezüstérmes is megizzadt Radulovicsék ellen.

Ismét rangadónak számított a Dunaújváros-Debrecen mérkőzés a női kézilabda NB 1-ben. Ez annak köszönhető, hogy erre a szezonra több hazai klasszis is visszatért a pályára, így Radulovics, Balogh, Nagy és Ferling is, ráadásul a kispadon a sokszoros sikeredző, Kiss Szilárd ül, pontosabban áll amellett.

A Debrecen ezzel együtt BL-főtáblásként a meccs esélyese volt. Köstner Vilmos együttese az első félidőben elengedte ellenfelét, de nem annyira, hogy ne lett volna esélye megfordítani a találkozót a második 30 perc során.

A 2. félidőben ugyanakkor remekül kezdett a Dunaújváros, Radulovics vezérletével elhúzott 4 góllal is. Innen állt fel a Loki, Slakta, Bogdanovics és Bulath volt a vendégek vezére. A hazaiak egyre inkább elfáradtak nem bírták tartani a nagy tempót, ezzel együtt nem vallottak szégyent, teljes erőbedobásra késztették a bajnoki cím egyik várományosát – olvasható a kezi.hu tudósításában.

Eredmény, női kézilabda-bajnokság, 6. forduló:

Dunaújvárosi REK – Debreceni VSC-Korvex 28-33 (17-16)

Dunaújváros: Víg, Győri (kapusok), Balogh 2, Erdősi 1, Felső, Ferling 7 (4), Gera, Gáspár, Jókai, Nagy I. 5, Radulovics 5 (1), Sári 1, Takács D. 5, Takács L., Velky 1. Vezetőedző: Kiss Szilárd.

Debrecen: Kiss É., Triffa (kapusok), Bogdanovics 6, Bognár B. 7 (4), Borbás 4, Bulath 4, Csáki 2, Dakos, Hornyák D., Juhász, Karalyos, Kazai 2, Pácz, Slakta 4, Sopronyi 1, Szabó V. 3. Vezetőedző: Köstner Vilmos.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 4/4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik