Sport

Győzelemmel debütált az új Heat

A három sztárjátékost is a sorok között tudó Miami Heat hazai pályán 105-89-re verte a Detroit Pistons csapatát.

Az összecsapás elején a michigani gárda harapott jobban, azonban ahogy az várható volt, a floridaiak szép fokozatosan magukra találtak, Lebron James és Chris Bosh vezérletével pedig már az első negyedben megléptek ellenfelüktől.

Dwayne Wade, a csapat elsőszámú üdvöskéje ugyanakkor már bő három perc elteltével elhagyni kényszerült a pályát, a lábát húzta.

A folytatásban tovább nőtt a két együttes között a különbség, félidőre pedig már 20 volt közte – nem védekezett valami jól a Pistons. A második félidőben sem változott a játék képe, a Pistons csak kicsit tudott faragni első félidőben összeszedett hátrányából, így a vége magabiztos Mimi Heat-győzelem lett.

Bosh 20, James 18 ponttal debütált új csapatában az előszezonban, a túloldalon Ben Gordon 17 egységgel szállt be a padról.

A masszív dupla-duplát szerző Dwight Howard vezette Orlando Magic is nyerni tudott, csakúgy, mint a Cleveland Cavaliers, a tavalyi ligautolsó New Jersey Nets, a Milwaukee Bucks, a Washington Wizards (az 1/1-es draftválasztott John Wall 21 pontja mellé kiosztott 9 asszisztot), a Portland Trail Blazers és a Sacramento Kings.

Eredmények:
Miami Heat – Detroit Pistons 105-89 (24-15, 34-23, 30-29, 21-18)
Cleveland Cavaliers – Charlotte Bobcats 87-72 (27-17, 16-30, 27-15, 17-10)
Philadelphia 76ers – New Jersey Nets 96-103 (27-26, 31-31, 19-21, 19-25)
Milwaukee Bucks – Chicago Bulls 92-83 (21-16, 21-23, 21-23, 29-21)
Dallas Mavericks – Washington Wizards 94-97 (26-31, 28-27, 18-29, 22-10)
Houston Rockets – Orlando Magic 88-97 (26-29, 19-32, 21-17, 22-19)
Portland Trail Blazers – Los Angeles Clippers 115-86 (30-19, 34-17, 26-23, 25-27)
Sacramento Kings – Phoenix Suns 109-95 (26-31, 25-27, 29-22, 29-15)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik