Sport

Kiütéses sikerrel kezdett a Szolnok

Az Olaj együttese magabiztosan verte 75-52-re a ciprusi Keravnos együttesét az EuroChallenge-selejtező első meccsén.

Báder szerezte meg a vezetést a Szolnoki Olajnak a Tiszaligeti Sportcsarnokban rendezett EuroChallenge-selejtezőben, erre azonban a ciprusiak Johnson zsákolása révén válaszolni tudtak. Ezt követően kissé állva hagyta ellenfelét a magyar együttes, ám a Keravnos összekapta magát, így csak kétpontos előnyre sikerült szert tenni az első negyedben.

A második etapot is a kölcsönkapott Csorvásival (a Kecskemét bocsátotta a szolnokiak rendelkezésére a párharc erejéig) kiegészült Olaj irányította, így nem volt meglepő, hogy a nagyszünetre 38-31-es hazai előnnyel vonultak a felek.

A harmadik felvonásban a triplavonalon túlról egészen jól célzó Trotter és Budimir vezette Szolnok újabb tízet vert a Keravnosra, így az utolsó negyedre szinte csak adminisztratív okokból volt szükség.

Az utolsó negyedben aztán végképp két vállra fektette ellenfelét az Olaj, Trotter 19, Báder 18, Budimir 17 ponttal zárt, Clark lekapott 11 lepattanót, Horváth pedig kiosztott hét asszisztot a meccs egésze alatt, a szolnoki csapat pedig 75-52-re megnyerte az összecsapást.

A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Cipruson, a továbbjutó csapat bekerül az Eurochallenge legjobb 32 csapatát felvonultató alapszakaszba, ahol nyolc kvartettben folytatódnak a küzdelmek.

Eredmény:
Szolnoki Olaj – Keravnos 75-52 (17-15, 21-16, 22-12, 15-9)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.