Sport

Magyar siker a súlyemelő-vb-n

Baranyai János egyéni csúcsot jelentő 350 kg-ot teljesített összetettben a törökországi súlyemelő-világbajnokságon, ezzel a C csoport első helyén végzett 85 kilogrammosok mezőnyében.

Csütörtök délelőtt 12 versenyzőt szólítottak pódiumra az Antalya Expo Centerben, s a Nyíregyházi VSC 85 kilogrammos sportolója kiválóan szerepelt. A 2008-as pekingi olimpián elszenvedett súlyos könyöksérüléséből felépült, 26 éves magyar emelőnek a szakításban mindhárom gyakorlata – 147, 152 és 155 kg-on egyaránt – oktatófilmbe illő volt. Lökésben ugyancsak remekelt, magabiztosan küzdve le a 186 után a 190, sőt a 195 kilós terhet is, így senki sem tudta megelőzni őt a C csoportban, s mivel mögé szorult a D csoport mind a 9 indulója, 20 riválisát már biztosan maga mögé utasította.

“Elégedett vagyok, a verseny előtt boldogan aláírtam volna a 345 kilót is összetettben. Szakításban még maradt bennem, lökésben viszont kihoztam magamból, amit ma lehetett” – mondta a C csoport győztese az MTI-nek.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a kategória teljes rangsorában mire elég Baranyai teljesítménye, mivel a 85 kilósok B és A csoportos – összesen 21 főt számláló – mezőnyének versenyét csak pénteken rendezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik