Sport

Kásás Zoltán: tovább kell lépni

A Szeged-Beton férfi vízilabdacsapatának célja, hogy továbbjusson a hétvégi, hazai Euroliga-selejtezőből.

A Szeged nem került könnyű csoportba, de reális cél lehet a továbbjutás.

“Egyik csapat, így még a francia Montpellier sem lesz egyszerű ellenfél, hiszen a holland légiósaikon kívül a Ferencvárostól igazolt magyar válogatott kapus, Jászberényi is jó játékos” – nyilatkozta a szerdai sajtótájékoztatón Kásás Zoltán, az együttes vezetőedzője. “Muszáj azonban nyernünk, csakúgy, mint a Nagyvárad ellen, amelyben a román válogatottak mellett egykori szegediek, például Barát és Monostori is játszik. A csoportunk zárómeccse a horvát Rijeka ellen lesz, a klasszisokból álló együttes ellen reméljük, már nem fog múlni a továbbjutás”.

Kiss Csaba tizenkét év után tért vissza Szegedre, most azonnal bizonyítana.

“Jó időszakban érkeztem haza, örülök, hogy ennek is eljött az ideje. Nehéz alapozáson vagyunk túl, de túléltük, hiszem, hogy sikeres lesz a csapat az előttünk álló szezonban” – mondta Kiss.

A program:

1. forduló, péntek:

Oradea (román)-Rijeka (horvát) 15:30 óra
Szeged-Beton – Montpellier (francia) 17 óra

2. forduló, szombat:

Montpellier-Rijeka 15:30 óra
Szeged-Beton – Oradea 17 óra

3. forduló, vasárnap:

Montpellier-Oradea 10:30 óra
Szeged-Beton – Rijeka 12 óra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik