Szombaton döntenek a magyar-horvát Eb-pályázatról

Szombaton dől el, hogy Magyarország Horvátországgal közösen megkapja-e a 2014-es férfi kézilabda-Európa-bajnokság rendezési jogát.

“Nem könnyű, de nem vagyunk esélytelenek” – jegyezte meg Sinka László, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke.

A magyar-horvát esélyeket ugyanakkor nem növeli, hogy az európai szövetség (EHF) Koppenhágában határoz a helyszínről, márpedig a dánok a másik esélyesek a rendezés elnyerésére. Sinka hozzátette, az is zavaró, hogy 1993 és 2014 között Dánia összesen 14 világversenyt rendezett vagy lesz rendező.

“Ezenkívül azt is furcsálljuk, hogy éppen a hétvégi kongresszus előtt a dánok olyan szövetségek számára tartanak konferenciát, mint például Belgium, Liechtenstein vagy Monaco. A szombati kongresszuson 25 szavazattal már nyerni lehet. Ezért lobbizik minden kandidáló, de mi sportszerűek maradunk – mondta Sinka. – Nagyszerű dolog lenne, ha mi nyernénk, mert például Magyarországon még soha sem volt férfi kézilabdázók számára ilyen volumenű torna. És a szurkolókról még nem is beszéltünk!”

A tervezett Magyarországi helyszínek: Debrecen, Veszprém és Budapest. Zágrábban lenne a két elődöntő, a bronz- és az aranymeccs.

“Sajnos, nálunk nincs minimum 15 ezer férőhelyes csarnok, és látni kell, egyedül nincs esélyünk Eb-t rendezni” – tette hozzá az MKSZ elnöke.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.