Sport

Hatos a bronzért mérkőzhet a birkózó-vb-n

Hatos Gábor három győzelem után kikapott az elődöntőben, s este a bronzéremért léphet szőnyegre Moszkvában.

Hatos, a háromfős szabadfogású magyar küldöttség legtapasztaltabb versenyzője a magyar szövetség honlapja szerint nagyszerűen kezdte a napot: előbb a török Batuchan Demircint győzte le simán, két menetben, a nyolcaddöntőben pedig a fehérorosz Alekszandr Matil ellen is – igaz, nagyobb csatában, de – győzni tudott. A nyolc között a bolgár Kiril Sztojcev Terciev ellen lépett szőnyegre a nyári nemzetközi versenyeken kitűnő formát mutatott 74 kilós birkózó, s ugyan az első menetet 1-0-ra elveszítette, a folytatásban egyértelműen ellenfele fölé nőtt (1-0, 3-0), és biztosan jutott az elődöntőbe.

A fináléért a hazaiak favoritja, Gyenyisz Cargus következett, aki az első két percben jobban birkózott Hatosnál, a másodikban azonban óriási csatára kényszerítette őt a magyar, 0-0 lett a szakasz, a sorsolás pedig Cargusnak kedvezett, s ezt kihasználva nyert (3-0, 1-0).

A fiatal Ligeti is kiválóan szerepelt eddig, első meccsén meggyőző teljesítménnyel verte a lett Dmitrijs Mihailovst, majd a nyolc között óriási meccset vívott az orosz Biljal Mahovval. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első menetben 5-3-ra, a másodikban pedig 2-1-re maradt alul riválisával szemben.

Ligeti a vigaszágon folytathatja a versenyt, amennyiben Mahov a döntőbe jut.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik