Sport

Nagy csatában verték a szerbek a címvédőt

Szerbia kvalifikálta magát elsőként a törökországi kosárlabda-világbajnokság legjobb négy csapata közé miután 92-89-re legyőzte Spanyolországot.

Elégedetten csettinthetnek azok, akik szeretik a nagy izgalmakat és a kosárlabdát, ugyanis a Szerbia – Spanyolország negyeddöntő igencsak látványosra sikeredett.

Az első negyedben a szerbek vették magukhoz a kezdeményezést, így az első szünetig négypontos előnyt dolgoztak ki maguknak. A folytatásban a Keselj vezette déli szomszédunk tovább növelte a különbséget, 49-41-el fordultak a felek.

A harmadik negyednek egy harapósabb spanyol csapat vágott neki, Navarróék pedig nemcsak ledolgozták hátrányukat, de a vezetést is megszerezték – állva hagyták riválisukat. Az etap végégig folyamatosan változott az állás, majd Szerbia 8 ponttal elhúzott, Spanyolország csak 25 másodperccel a végső dudaszó előtt tudott egalizálni.

Ekkor jött a mérkőzésen addig hét triplakísérletből mindössze egyetlen egyet értékesítő Teodosics és hidegvérrel bevágott egy hármast az utolsó pillanatokban. A címvédő így búcsúzott, Szerbia pedig a legjobb négy közé jutott.

Keselj és Velickovics egyaránt 17 ponttal zárt, a túloldalon Navarro villogott, 27-et szórt.

Eredmény:
Szerbia – Spanyolország 92-89

A mérkőzés utolsó egy perce:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik