Sport

Bombaerős amerikait igazolt a szegedi kosárcsapat

Bryson McKenzie a neve a több NBA-csapat edzőtáborát is megjáró, két méter fölé nőtt tengerentúli játékosnak. Erősödik az újonc!

A 27 éves Bryson McKenzie részt vett már a Los Angeles Lakers és a Chicago Bulls nyári táborában is. Erőből nincs hiánya, hiszen a második szegedi edzésén letörte a gyűrűt – írja a szegedma.hu oldal.

„Már a bemutatkozáskor láttam, hogy a palánk alatt kitűnően dolgozik az amerikai kosaras. Az első beszélgetésünk azt tükrözte, hogy komoly, európai ugródeszkának szánja csapatunkat. Azt hiszem, jó szellemű játékosról van szó” – értékelt a szegediek vezetőedzője.

A D-ligban játszott az Egyesült Államokban, ez az NBA előszobájának tekinthető. „Ebben a ligában mindenki azért küzd és dolgozik, hogy élete nagy álma valóra váljon, és egyszer is pályára lépjen egy NBA-mérkőzésen. Nekem ez még nem adatott meg, de nem tettem le arról a szándékomról, hogy a legjobbak között szerepeljek. Most az a célom, hogy Európában bizonyítsak, és ezért jöttem Magyarországra” – mondta Bryson McKenzie.

A 2009/2010-es szezonban az Idaho Stampede játékosaként ötven találkozón szerepelt az NBADL-ben, ahol átlagban öt lepattanót és öt pontot szerzett. McKenzie 2009-ben az Egyesült Államokbeli nemzetközi kosárlabdaliga (IBL) All Star csapatában is szerepelt, ahol a lepattanók megszerzésben az első helyen végzett. Legutóbb a Washington állambeli Vancouver együttesében játszott, és az IBL-ben 12,8-es pontátlaga és 11-es lepattanóátlaga volt – írja a szegedma.hu oldal a kosaras életpályájának bemutatásakor.

McKenzie egyik korábbi zsákolása:

A centerposztra egyébként már szerződtetett egy másik légióst is a Szeged – Nebojsa Dukic személyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik