Sport

100 éves a Corinthians (1910)

Sao Paulo, szeptember 1. – Megalakul Brazília egyik legnépszerűbb klubja.

A klub kiötlői spanyol, portugál és olasz felmenőkkel bíró munkások voltak, akiknek az volt a nem titkolt szándékuk, hogy egy olyan sikeres és közkedvelt csapatot hozzanak létre Sao Paulóban, amely felveszi a versenyt a város más együtteseivel. A nevét egy angol amatőr egyesületről, a Corinthian FC-ről kapta, amely játszott pár felkészülési mérkőzést a dél-amerikai országban.

Az alapítók nem is gondolhatták mennyire bejön a számításuk, a Corinthians – mely a Nagy Csapat becenévre hallgat – nyerte a FIFA első Klubvilágbajnokságát 2000-ben, emellett négyszer ért a csúcsra a brazil Séria A-ban (ez az erre vonatkozó rangsor harmadik helyére jogosítja fel a csapatot), egy Brazil Szuperkupát, három Brazil Kupát nyert az együttes és rekordnak számító 26 Sao Paulo-i állami bajnoki címmel is rendelkezik. Utóbbiak közül ötöt veretlenül nyert meg, de még számos tartományi trófea található a klubház vitrinjében.

A támogatottságra sem panaszkodhat az együttes, melynek egyes források szerint 26, más becslések szerint 30 milliós tábora van. Egyedül a Flamengo előzi meg drukkerek tekintetében a Corinthianst az országban, így nem csoda, ha a „hűséges” becenéven emlegetik a csapat szurkolóit.

Ismert játékosokból sincs hiány, a teljesség igénye nélkül Baltazar, Cláudio, a csapat színeiben a legtöbbet játszó Wladimir, a brazil kapuslegenda Gylmar dos Santos Neves, Rivelino, Dunga, Dida, Deco és Émerson Leao is megfordult az együttesben, míg manapság olyan klasszisok játszanak ott, mint Ronaldo vagy Roberto Carlos.

Annak rendje és módja szerint a 100. évfordulón Sao Paulo lakossága egy egész estés bulival ünnepelt, azonban sajnálatos módon tragédia is történt az éjszaka folyamán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik