Sport

A női vízilabdacsapat legyőzte az olimpiai bajnokot

A magyar női vízilabda-válogatott imponáló játékkal verte meg Hollandiát a zágrábi Európa-bajnokságon.

A mieink nagyszerűen kezdtek, 1-0-ra, 2-1-re, majd a nagyszünetben 4-2-re vezettek. A harmadik etap közepén már 6-2 is volt az állás a magyar válogatott javára.

Petrovics Mátyás csapatának emberhátrányos védekezése parádés volt, a hollandok nem tudtak mit kezdeni a mieink magabiztosságával. 7:3-mal fordultunk az utolsó játékrészre.

Nagyon rosszul kezdődött a negyedik negyed, pillanatok alatt (másfél perc) kaptunk három gólt, rögtön 7:6-ra alakult az állás. Bujka Barbara megnyugtatta a csapatot góljával, majd a hollandok támadást rontottak, aztán Szűcs Gabriella belőtte negyedik találatát is (9:6). Másfél perccel a vége előtt Tóth eldönthette volna a meccset, de ziccerben a kapufára pöckölte a labdát.

A holland csapat nem tudott megfelelően koncentrálni a fontos helyzetekben, a mieink pedig jól védekeztek, és szépen játszottak az utolsó percben is. Huszonöt másodperccel a vége előtt gólt kaptunk, de a maradék időt kihúztuk.

A magyar csapat legyőzte az olimpiai bajnokot, a másik két ellenfél Spanyolország és Németország lesz a csoportban.

“Három negyeden keresztül nagyon jól vízilabdázott a csapatom, az utolsó játékrészben viszont nem ismertem rá a lányokra. Ekkor tipikus női pólót játszottak…” – összegzett az Eb honlapján Petrovics Mátyás szövetségi kapitány.

Valkai Ágnes, a válogatott egyik alapembere így látta: “Nem volt könnyű meccs, de bíztunk benne, hogy mi nyerünk. A védekezésünk tökéletes volt három negyeden át. A célunk az, hogy elsők legyünk a négyesünkben, s akkor közvetlenül az elődöntőbe jutunk.”

Eredmény, zágrábi vízilabda Európa-bajnokság, csoportmérkőzés:

Magyarország – Hollandia 9:8 (2:1, 2:1, 3:1, 2:5)

A csoport másik mérkőzésén:

Spanyolország-Németország 12-10 (3-2, 5-2, 3-4, 1-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik