Sport

Miskolcon Lékó lelki egyensúlya a tét

Derűlátóan várja a miskolci, Borisz Gelfand elleni megméretést, és egy hosszabb szünetről is beszélt Lékó Péter.

“Gelfanddal szemben éppen 50 százalékos a mérlegem, s a szerényebb dortmundi szereplést követően remélhetőleg legyőzőm őt, ezzel helyreállíthatom a lelki egyensúlyomat” – nyilatkozta kedden tartott közös sajtótájékoztatójukon a magyar nagymester az Öreg Miskolcz Hotelben.

A szegedi világklasszis hozzátette, számára az eredményességen túl az is fontos, hogy újra érezze a játékot, mert hamarosan még nagyobb feladat, a sakkolimpia vár rá. Szeptember végén és október elején a magyar válogatott éltáblása lesz Hanti-Manszijszkban, ahol szerinte nagyon nehéz lesz bekerülni az első hat közé, mivel az elmúlt évtizedek legerősebb mezőnye ül majd asztalhoz az oroszországi városban.

Lékó meglepetéssel is szolgált, ugyanis közölte: az olimpia után hosszabb pihenést tervez, nem vesz részt a moszkvai Tal-emlékversenyen sem, és még nem tudja, hogy jövőre melyik lesz az első tornája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik