Sport

Dávid Kornél, az edzők gyöngye

Az NBA-ben szereplő Cleveland Cavaliers európai játékosmegfigyelője a kispadon is megfordult a nyáron.

Mint az közismert, Dávid Kornél az egyetlen olyan magyar kosaras, aki megfordult a tengerentúli profi ligában, a Chicago Bulls, a Toronto Raptors, a Detroit Pistons és a Cleveland Cavaliers színeiben pattogtatta a labdát, majd miután befejezte karrierjét az öreg kontinensen, a Lovagok játékosmegfigyelői szerepkört szántak neki.

Júliusban a Cleveland ezúttal teljesen más szerepkört szánt neki, a Summer League-ben, vagyis az NBA nyári ligájában számítottak rá mint segédedző. A pár meccses tornán általában azon játékosok szerepelnek, akiket a játékosbörzén kiválasztottak a csapatok, vagy a keretben nem meghatározó a szerepük, illetve akik nem keltek el a drafton – ők mindannyian bizonyíthatnak a csapatoknak.

„Nem akartam én edző lenni, de így alakult. Szó volt már korábban is arról, hogy részt veszek a tábor munkájában, és a nyári ligás csapat egyik edzője leszek. Ilyenkor ott van a csapat főedzője mellett 3-4 másodedző is. Ugyan a szakmai munka irányításában nincs múltam, de érdekelt, milyen lehet együtt dolgozni NBA-s játékosokkal, vagy éppen oda igyekvőkkel. A feladatom a magas emberek (erőcsatár, center) egyéni képzésének vezénylése volt. Ott az a szokás, hogy a nyári liga meccsei előtt mindig valamelyik másodedző tartja az eligazítást a mérkőzés kezdése előtt, a negyedik találkozón rám várt ez a feladat. Jó volt kint lenni, hiszen játékosként, nézőként több nyári táborban részt vettem, ez volt az első alkalom, amikor belekóstolhattam edzőként az ottani munkába” – nyilatkozta a Fejér Megyei Hírlapnak Dávid Kornél, aki hozzátette, hogy ugyan nem kapott kedved a további edzősködéshez, de már nem zárkózik el a dologtól úgy, mint korábban.

Az Albacomp egykori játékosát a lap a magyar válogatott teljesítményéről is faggatta.

„Láttam a magyar válogatott meccseit, és az alakuló csapat pozitív benyomásokat tett rám. A játékosok a tapasztalatlanságukat nagyon jó hozzáállással pótolták. Nem voltak megilletődöttek, tették amit tudtak, amit kellett.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik