Sport

A Kemény-csapat a németek felett is diadalmaskodott

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti a Vodafone Kupán: Kemény Dénes alakulata szombaton a német együttest verte 15-9-re.

Az augusztus 29. és szeptember 11. közötti, zágrábi Európa-bajnokságot az egymás elleni csoportmérkőzéssel kezdő magyar és német nemzeti válogatott úgy szállt vízbe a Hajós uszoda 50-es medencéjében, hogy a nyitónapon egyformán győzött: a hazaiak az itáliaiakat verték 9-8-ra, a németek alakulata pedig a világbajnoki ezüstérmes spanyolokat 8-7-re. Vagyis a szombati ütközet győztese nagy lépést tehetett a torna megnyerése felé.

A németek korábban – jó másfél évtizeden át – képtelenek voltak felülkerekedni a magyar csapaton, ám a közelmúltban véget vetettek ennek a számukra negatív sorozatnak, amikor is a júliusi itáliai tornán, Siracusában meglepetésre ők győztek, 11-9-re. Volt tehát miért visszavágnia a Kemény-gárdának, még akkor is, ha a váratlan kudarcot követően nem sokkal Hosnyánszky Norberték barátságos mérkőzéseken már két ízben is (Szolnokon 11-5-re, Békéscsabán 13-8-ra) revánsot vettek.

Az örökmérleg persze így is nyomasztó magyar fölényről árulkodott, hiszen a pólóstatisztika szerint a 18 döntetlen mellett a 23 német sikerrel szemben nem kevesebb, mint 91 alkalommal nyertek a piros-fehér-zöld színek képviselői.

A margitszigeti összecsapást a Kemény-csapat rosszul kezdte: védekezési hiba után a németek szereztek vezetést, Varga Dániel azonban szinte azonnal válaszolt, pattintott lövést zúdítva a kapuba – kétszer egymás után, ugyanonnan, ugyanúgy (2-1). Madaras Norbert balkezes bombája pedig már biztos vezetést jelentett (3-1). A különbség őrzéséről (4-2), majd növeléséről Varga Dénes gondoskodott, aki parádés gólt lőtt alkalmi centerként, s megúszásból (5-2) egyaránt. A csattanót mégis a báty, Dániel 3. találata szolgáltatta az első szünet előtt 4 másodperccel, ötméteresből (6-2).

A parádés rajtot a második nyolc percben hasonló követte, hiszen a vendégek szépítése után Hosnyánszky Norbert váratlan “mérföldes” löketével, Madaras duplájával, s a szintén balkezes Vámos Márton közeli felső sarkosával 10-3-ra alaposan elhúzott a hazai gárda.

A hatalmas fölényt tükröző differenciát az ezen az estén megállíthatatlan Varga Dániel növelte a harmadik játékrész bevezetőjeként (11-3), Szivós Márton találataival két ízben is kilencre hízott az előny (12-3, 13-4), majd az ő mesterhármasával lett meg a “közte tíz” is (14-4). A sokkból nehezen éledező vendégek a negyed végére azért valamelyest kozmetikázni tudtak a megszégyenítő helyzeten (14-6).

A záró játékrészben a magukat soha meg nem adó németek megszerezték hetedik góljukat is, amire Török Béla pimasz ejtéssel válaszolt (15-7). A vége aztán 15-9 lett, s a hatgólos siker, a 11 akciógól magyar szempontból egyáltalán nem rossz előjel a két csapat jövő vasárnapi Eb-nyitánya előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik