Sport

Réthelyi Miklós köszöntötte az úszósztárokat

A nemzeti erőforrás minisztere adott át elismeréseket a budapesti úszó-Európa-bajnokság magyar főszereplői, érmesei számára.

Réthelyi Miklós köszönetét fejezte ki a szervezőknek és a versenyzőknek az eredményes kontinensviadalért. A Budapesten 6 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet nyert úszók nevében az olimpiai második, világ- és immár nyolcszoros Európa-bajnok Cseh László annak a reményének adott hangot, hogy a figyelmet, egyúttal a folytatódó eredményességükkel a támogatást a jövőben is kiérdemlik.

Czene Attila, a sportért felelős – olimpiai bajnok úszóból lett – államtitkár azt ígérte, mindent elkövet, hogy a friss Európa-bajnoki érmesek minél hamarabb megkapják az idei jutalmukat, valamint az érintettek a tavalyi eredményekért járó, eddig ki nem osztott járandóságukat.

A képen az ezüstérmes Jakabos Zsuzsanna látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik