Sport

Kucsera és a kajak négyes kiesett

Az 1000 méteres versenyszámok középfutamaiban két magyar hajó "leverte a lécet".

A kajak egyesek versenyében érdekelt Kucsera Gábor és a férfi kajaknégyes (Dombi, Szalai, Kökény, Hadvina összetételben) nem jutott be a döntőbe 1000 m-en a poznani kajak-kenu világbajnokságon.

A többi számban sikeresen szerepeltek a magyarok az egy kilométeres táv csütörtök délutáni középfutamai során, így a szombati nyolc finálé közül hatban lesz magyar hajó.

Kovács Katalin (K-1), Vajda Attila (C-1) és a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kettős (K-2) egyformán futamgyőzelemmel, a Tóth Márton, Mike Róbert kenupáros pedig egy második hellyel került a legjobb kilenc közé.

Kucsera csupán ötödik, az Eb-n ezüstérmes férfi kajaknégyes pedig negyedik lett középfutamában, a továbbjutáshoz legalább az első három között kellett volna zárniuk.

A Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó már a délelőtti előfutamból kvalifikálta magát a döntőbe, míg a kenu négyeseknél a kevés nevező miatt csak finálét rendeznek.

Pénteken 10 órától az 500 méteres előfutamokat, majd 14 órától a táv középfutamait rendezik meg Poznanban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik