Sport

Lagrange Kecskeméten, Winters a Paksnál

Nincs megállás: újabb átigazolások a magyar kosárlabda élvonalban, a KSE megtalálta irányítóját.

A bajnoki ezüstérmes Paks csapatától igazolta le Stojan Ivkovics, a Kecskemét vezetőedzője csapata új irányítóját – írja a bb1.hu.

Az amerikai Jerome Lagrange az alapszakasz végéig szóló szerződést írt alá, olyan kitétellel, hogyha a csapat a legjobb nyolcba jut, akkor a játékos a rájátszás utolsó mérkőzéséig marad az együttesnél.

Ivkovics azt is elmondta, hogy elképzelhető, hogy mégis három légióssal vágnak majd neki a szezonnak, ha erre az anyagi keret rendelkezésre áll majd.

Az Atomerőmű SE nem vesztett embert, legalábbis létszámban nem, hiszen centert igazoltak Brendan Winters személyében. Az amerikaival egyéves szerződést kötött a klub. Winters 27 éves, 195 cm magas és 90 kilós kosaras, aki a kettes poszton bevethető, és a tavalyi szezonban a német Bundesligában a Düsseldorf Giants csapatában játszott: ezalatt 10 pontot átlagolt. Winters augusztus végén érkezik Paksra – írja az ase.hu oldal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik