Sport

Kelley Sopronban folytatja

A Soproni Kosárlabda Club csütörtökön megegyezett az amerikai irányítóval.

Az sakc.hu tájékoztatása szerint a magyar drukkereknek már ismerős Thomas Kelley a 2010-11-es szezonra elkötelezte magát a Sopron együttesénél. A 34 éves kosaras korábban a Szolnok és a Pécs játékosa volt.

Kelley az előző szezonban is az Olaj csapatát erősítette, 12 meccsen 14.4 pontot és közel 7 gólpasszt átlagolt meccsenként, egészségi állapotára hivatkozva azonban a bajnokság közben hazautazott az Amerikai Egyesült Államokba.

„Kelley az egyik legjobb az elmúlt években Magyarországon játszó irányító. Leigazolásának gondolata először akkor vetődött fel, amikor kiderült, hogy szerződést bont a Szolnokkal. Felvettük a kapcsolatot Kelley ügynökével, s természetesen rajta keresztül az egészségi állapotáról is szerettünk pontos képet kapni. A konkrét tárgyalások akkor kezdődtek el, amikor kiderült, hogy minden lelete negatív, s ezt követően hamar megegyeztünk. Kelley szerződése klubunkkal szeptember 1-től lép életbe” – mondta Bokor Ákos ügyvezető a klub hivatalos honlapjának.

Meszlényi Róbert, az SKC vezetőedzője érthetően boldog volt az igazolás miatt, mint mondta, Kelley David Brooksszal együtt nagyon erős külső párost alkothat. A keretben már csak egyetlen hely kiadó, egy meghatározó külföldi középjátékost keres a klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik