Sport

Karmesterét vesztette a bajnok Zete

Louis Hinnant nem tért vissza zalaegerszegi kosárlabda csapathoz, a hírek szerint Kijevben folytatja.

A Zalai Hírlap beszámolója szerint kedden megkezdte az edzéseket a Zalakerámia-ZTE KK csapata, egyelőre azonban csonka kerettel. Louis Hinnant két évet töltött a zalai együttesnél, a legutóbbi szezonban pedig 13.6 pontot, 3.6 lepattanót, 6 asszisztot és 1.7 labdalopást átlagolva segítette bajnoki címhez a Zetét. A lap értesülései szerint az ukrán fővárosban folytatja karrierjét.

Nem született még egyezség Kyle Wilson ügyében, a játékos ugyanis hetek óta nem válaszolt a vezetőségnek.

„Várunk még egy hetet, hiszen az amerikai fiú letett annyit az asztalra, hogy ennyivel kitoljuk még az időt. A négyes posztra mindenesetre van másik kiszemeltünk, aki szintén amerikai, az irányítóknál pedig egy öttagú társaságra szűkítettük le a létszámot, akiket figyelünk. Fiatal csapatunk lesz, ezért is fontos, hogy kellő információkhoz jussunk és a legmegfelelőbb játékost igazoljuk le. A válogatottak – Tóth Ádám, Tóth Gergő, Vojvoda Dávid – majd csak szeptember elején csatlakoznak hozzánk, továbbá a vasárnap befejeződött U18-as Eb-n járt két fiatalunk, Délity Bence és Bödör Bence kap most egy kis pihenőt” – mondta Völgyi Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik