Sport

Fazekas Róbert Eb-bronzérmes lett diszkoszvetésben

Fazekas Róbert bronzérmet nyert diszkoszvetésben a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

Az 2002-ben Eb-győztes versenyző, aki 64,30-cal első teljesítette a selejtezőszintet, a fináléban 64,84-gyel kezdett, ezzel már az első sorozattól a harmadik helyen állt a világbajnok német Robert Harting (68,33) és Piotr Malachowski (65,84) mögött. Az olimpiai és vb-második lengyel a második körben 68.87-tel átvette a vezetést, s mint kiderült, ez volt a győztes dobás.

Fazekas a folytatásban előbb csak egy centit javított, aztán viszont 66,43-mal, idei legjobbjával megerősítette harmadik helyét. Innentől a legjobb nyolc folytathatta, s a 2004-es olimpiai első helyétől doppingvétség miatt megfosztott magyar versenyzőre az ötkarikás címvédő, észt Gerd Kanter tűnt a leginkább veszélyesebbnek, aki 65,38-cal a negyedik helyen állt. Kanter ugyan kétszer is tudott javítani, de csak 66,20-ig jutott. Fazekas egy rontás után 64,65-tel folytatta, majd 66,15-tel fejezte be. Utolsó dobását már érmesként hajthatta végre, 2003 után állhatott újra világversenyen dobogóra.

“Titkon bíztam benne, hogy érmes lehetek, s abban reménykedtem, hogy 67-68 métert is tudok dobni” – nyilatkozott Fazekas. – De nem vagyok elégedetlen, ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még a műtőasztalon feküdtem, ez szép siker.” A 35 éves atléta hozzátette, bár gerincstabilizációs műtétje után gyorsan elkezdte az edzéseket, márciusban még futni sem tudott. “A tréningeken Annus Adrián adogatta fel nekem a diszkoszt, mert nem tudtam lehajolni. Szeretném innen folytatni, egészségesen felkészülni a következő idényre, s megnyomni a következő két-három évet.”

Fazekas a 2002-es Eb-aranya után a 2003-as vb-n ezüstöt szerzett, majd következett az ominózus 2004-es athéni olimpia, ahol a kalapácsvető Annus Adriánnal együtt doppingvétség miatt megfosztották az első helytől. Eltiltásának letöltése után meglepetésre nyolcadik lett a pekingi olimpián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik