Sport

Crosby és Ovecskin csap össze a következő Winter Classicon

A Pittsburgh Penguins a Heinz Fielden látja vendégül a fővárosi együttest 2011. január 1-én.

2011-ben is megrendezésre kerül a Winter Classic, a régi idők hokija előtt tisztelgő NHL-mérkőzés, melyet minden évben nyitott pályán rendeznek meg. Az első szabadtéri mérkőzés az észak-amerikai profi ligában 2003-ban volt, az Edmonton Oilers és a Montréal Canadiens a Heritage Classic keretein belül közel 58 ezer néző előtt lépett jégre az albertai városban.

Az első Winter Classicra New Yorkban került sor 2008-ban, akkor a Pittsburgh Penguins a Buffalo Sabresszel csapott össze, szétlövéssel dőlt el a találkozó. Azóta minden évben megrendezik az újév első napján a gálameccsnek beillő összecsapást (ne felejtsük el, pontokért megy ez is), 2009-ben a Chicago fogadta a Detroitot (4-6), 2010-ben pedig a Boston és a Philadelphia meccselt egymással (2-1 – hosszabbítás után).

A 2010-es Winter Classic összefoglalója:

A National Hockey League nem szakít a hagyománnyal, azaz 2011-ben is sor kerül a neves eseményre, a mérkőzés helyszíne pedig az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers stadionja, a Heinz Field lesz. A találkozón összecsap egymással a jelenkor két fiatal sztárja, Sidney Crosby és Alekszandr Ovecskin, azaz médiafelhajtásból ezúttal sem lesz hiány.

2011-ben a Heritage Classic is visszatér a palettára, a Calgary Flames a McMahon Stadionban fogadja a Montréal Canadienst február 20-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik