Sport

Az NBA figyelmeztette a csapatokat

Az ügy apropója Chris Paul, a New Orleans Hornets kiválóságának állítólagos elvágyódása.

A 25 éves irányítót a 2005-ös draft negyedik helyén hozta el a Hornets, a rá következő évben pedig rögtön a liga legjobb fiataljának választották.

Az eddigi karrierje során az alapszakaszban dupla-duplát, vagyis 19.3 pontot és kereken 10 asszisztot átlagoló kosaras az észak-amerikai média szerint elvágyódik New Orleansból, mivel nem érzi úgy, hogy a mostanában a takarékosságot előtérbe helyező vezetőség mindent megtenne a csapat megerősítése érdekében.

Azért a feltételes mód, mert az NBA szabályai szerint egy játékos nem kérheti az elcserélését, így Paul ügyében rendre csak a bennfentesek nyilatkozataira és értesüléseikre hagyatkozhatunk.

Az ESPN úgy tudja, hogy a játékos ügynöke, Leon Rose több csapattal is egyeztet, így a liga kedden közzétett egy hivatalos kommünikét, melyben felhívja a klubok figyelmét arra, hogy amennyiben a csapatot megkerülve tárgyalnak Paul képviselőivel, úgy könnyen ráfázhatnak, mivel az NBA draftcetlik megvonásával és/vagy 5 millió dollárig terjedő pénzbírsággal sújthatja a túlbuzgókat.

A lapok egyébként többször is megemlítették, hogy Lebron James sarkallta arra egyik legjobb cimboráját, hogy hagyja el New Orleanst, így a tévés szereplésével (A döntés – mikor elárulta, mely csapatba igazol) sok ellendrukkert szerző miami játékos újabb rosszakarókra számíthat a jövőben.

Paul egyébként hétfőn összeült a Hornets vezetőivel a hogyan továbbról egyeztetni, a randevút követően pedig olyan nyilatkozatot tett, mely szerint még évekig maradna a városban, azonban több amerikai szakíró szerint is ez csak mese volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik