Sport

Bárány Attila is Kemény bő keretében

Administrator

2010. 07. 27. 13:15

Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a csapatát sújtó sérüléssorozat miatt pótlólag behívta Bárány Attilát.

A döntésről kedden számolt be a nemzeti együttes honlapja, a www.vlv.hu, amely azt követően szólaltatta meg a szakvezetőt, hogy a válogatott hazatért a szicíliai felkészülési tornáról, ahol három győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen végzett.

“Összességében nagyon jól segítette a felkészülést az öt találkozó – értékelte a kapitány az oroszok (11-10), az olaszok (11-8) és az amerikaiak (12-11) feletti siker mellett a görögökkel (8-11) és a németekkel (9-11) szemben vereséget hozó felkészülési összecsapást. – A korábban játszott edzőmérkőzéseken és hivatalos meccseken nem derült ki, mennyire vagyunk elmaradva a Világliga téli csoportmeccsein szerepelt csapatokhoz képest. Erre itt viszonylag hamar fény derült. A játékunk az ellenfelekéhez képest egyelőre kevésbé volt szervezett. Rajtuk látszott, hogy havi rendszerességgel gyakorolni tudták az elképzelésük szerinti játékukat. Hogy ez most világossá vált, az egyáltalán nem tragédia, sőt! Miután bőven van még idő, nem kell kapkodni, de azért már az első legközelebbi edzésen, szerdán nekifogunk.”

Kemény Dénes számára feketén-fehéren kiderült: a jelenlegi összetételű magyar válogatottnak a “nyakán vannak” azok a csapatok, amelyek eddig rossz játékkal is verhetőek voltak.

“Ezeket a középcsapatokat is csak azzal a lendülettel, elszántsággal fogjuk tudni legyőzni, amire pár évvel ezelőtt csak az elődöntőben vagy a döntőben volt szükség. Ez szerintem nem olyan nagy baj, fontos viszont, hogy tudjuk. Ha a két vereség miatt világossá vált problémákat megoldjuk, akkor bőven megérte részt venni a siracusai tornán. Alapvetően lelki tényezőről van szó, meg kell értenie mindenkinek, hogy nem tekinthetjük ma már előre lefutottnak a középcsapatok elleni meccseket, nem mehetünk be úgy a vízbe, hogy a végén valahogy úgyis győzni fogunk. Olyannak kell tekinteni minden ilyen kategóriájú mérkőzést, mint a legnagyobb riválisok, az aranyérem-esélyesek elleni meccseket. Ha ezt sikerül tudatosítani a játékosokban, és ha a játékban jelenleg látható hiányosságokat pótoljuk, akkor szerintem versenyképesek leszünk, és el fogunk tudni jutni az Eb-n legalább az elődöntőig. Utálok kikapni, de ha már ki kellett kapni, ez nem jött rosszkor.”

A kapitány megítélése szerint a sérülések jelentősen befolyásolták a csapat teljesítményét.

“Egy játékos eleve otthon maradt, egy kint sérült meg és a lelátóról nézte a meccset, kettő pedig sérülten játszott. Azért így teljesíteni napról napra – ez egyre nehezebb. Túl nagy teher került így a többi játékosra, és ne feledjük, jó néhány idén debütált vízilabdázó van a válogatottban, akikre egy ilyen szoros, nehéz meccsen még kevésbé lehet számítani, vagy fogalmazzunk úgy: nem lehet elvárni tőlük, hogy ők legyenek a nyerő emberek. Így aztán az eredménykényszer terhe már a negyedik meccsnapon hárult ugyanarra a néhány rutinos és még egészséges játékosra. Az előző napi, tizenhét emberhátránnyal lejátszott olasz mérkőzés is sokat kivett a csapatból, mindezek miatt sem tudtuk újra azt a teljesítményt nyújtani, de emiatt egyáltalán nem aggódom.”

Ami a folytatást illeti, Kemény elmondta:

“Szerdán a Margitszigeten vagyunk, csütörtökön Szolnokon, pénteken Békéscsabán játszunk hivatalos mérkőzést a németekkel. A következő hetet végig a Margitszigeten töltjük. A sérüléssorozat miatt szerdán Bárány Attila csatlakozik a csapathoz.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Bengaluru, 2018. április 18.
Gyertyás virrasztáson vesz részt egy nő egy csoportos nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett nyolcéves indiai lány emlékére Bengaluruban (korábban Bangalor) 2018. áprlilis 17-én. A nomád törzsben élő lány 2018 januárjában halt erőszakos halált az észak-indiai Dzsammu állam Kathua körzetében. (MTI/EPA/Dzsagadis Nv)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.