Sport

Újjáalakult az MTK jégkorongszakosztálya

A tervről már korábban beszámoltunk, a nyár kellős közepén valósággá vált a kék-fehér klub ötlete: újjáalakult a hokiszakosztály.

A pesterzsébeti Jégcsarnokban született meg az egyezség a szakosztály megalakulásáról. Az MTK közleménye szerint a közgyűlésen – amelyen részt vett Deutsch Tamás, az MTK elnöke (képünkön) és Farkas Ferenc ügyvezető elnök is – Palotás Istvánt választották a szakosztály vezetőjének.

Három utánpótlás-korosztályban – kölyök, serdülő és ifi – indítanak csapatot, és toborzó tevékenységet kezdenek iskolákban, óvodákban és a jégpályákon. Az MTK célja, hogy minden korosztályban legyen csapata, akár a felnőtt élvonalban is. Felmerült egy saját jégcsarnok létrehozásának lehetősége is.

Palotás köszöntőjében elmondta: bízik a szakosztály sikeres működésében, örömmel fogadta hogy egy újabb csapatsportot sikerült az MTK keretein belül felújítani, és bízik abban, hogy az első mérkőzéseken a régi MTK hokisokat is üdvözölheti majd a lelátón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik