Sport

Szegeden lesz a jövő évi kajak-kenu vb

A franciaországi Vichy már korábban jelezte, hogy visszalép a rendezéstől, Szeged most még közelebb került a lebonyolításhoz.

Egyre biztosabb, hogy a 2011-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságot Szegeden, a Maty-éren rendezik majd meg. A kajakkenusport.hu oldal arról számolt be pénteken, hogy a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága Lausanne-ban úgy döntött, a Tisza-parti városra bízza a lebonyolítást.

A döntés akkor válik véglegessé, olvasható a szövetség honlapján, ha azt a nemzetközi szervezet vezető testülete is jóváhagyja, erre szerdáig van lehetősége.

„Óriási megtiszteltetés és az eddigi munkánk elismerése, hogy a nemzetközi szövetség azonnal Szegedre gondolt, amikor értesültek a franciák döntéséről – nyilatkozta dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a kajakkenusport.hu-nak.

A 2011-es világbajnokság több egy hagyományos világversenynél, hiszen itt kvalifikálhatják magukat a versenyzők a 2012-es londoni olimpiára. Várhatóan több mint 90 ország vesz majd részt a viadalon. Baráth elmondta, a cél, hogy Magyarország és Szeged ismét elkápráztassa a világot, ahogyan tette azt 2006-ban is.

2006 óta minden évben rendeztek Világkupát a Maty-éren, amely 2013-ban rendezte volna meg a következő világbajnokságot. A weboldal szerint, ha jövőre lesz vb, akkor két évre rá Portugáliában találkoznak majd a sportág nagyjai.

Pillanatképek 2006-ból:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik