Sport

Szávay két versenyen indul a US Open előtt

Sajtóbeszélgetést tartott kedden Budapesten az elmúlt két hétben két WTA-tornát is megnyerő Szávay Ágnes.

A világranglistán 38. helyezett teniszező elmondta, két tornán indul majd a US Open előtt. Párosban is rajthoz áll, ahol ezeken a versenyeken a svájci Patty Schnyder lesz a partnere.

“A cél változatlanul az, hogy év végére a világranglista első 20 helyezettje között legyek – mondta Szávay Ágnes. – Az edzésmunkám teljesen más, mint korábban, úgy érzem, jó úton haladok, ugyanakkor nagyjából két sérülésmentes év kell ahhoz, hogy a legjobb formámat elérjem.”

A 21 éves játékos elmondta, nem véletlen, hogy az elmúlt két salakpályás versenyen nyert, pályafutása elejétől kezdve ugyanis legtöbbször salakon játszott. A magyar teniszező vasárnap a prágai tornán, július 11-én pedig a budapesti viadalon győzött.

“A következő egy hétben Magyarországon pihenek, majd jövő héttől két hét edzés következik Bécsben, a montreali torna pedig ezt követően kezdődik – vázolta programját a kiskunhalasi születésű teniszező. – Nem igazán van olyan ellenfelem a mezőnyben, akit mindenképpen szeretnék elkerülni, de Serena Williams ellen nem szívesen játszanék.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik